2010. márciusában, a régi-új helyen, a Krókusz Centerben rendezték meg a Kályhaszalont. Nagy könnyebbség a látogatóknak, kiállitóknak, hogy elkészült az a METRO állomás, mely a kiállitási csarnokoktól mintegy 5 percnyire van, így a belvárostól bár távol, de mégis jól megközelithető helyre került a kiállitás.
A válság jelei mindössze abban látszottak, hogy valamivel kevesebb volt a kiállitó, de azt kell mondani, hogy mindenki, “aki számít”, bemutatta termékeit az idei seregszemlén. A Fireplace Kft. önálló kiállítási területen mutatta be ezévi modelljeit. Ebben a műfajban, a fatüzeléses kályhák területén úgy tűnik, hogy mára ismert márkanévvé vált a FIREPLACE a nyugati piacokon túl az Orosz Föderációban is.
A magyar kályhagyártó cég megjelenése az orosz piacon modellértékűnek tekinthető. Évekkel ezelőtt, mint kiállításlátogatók térképezték fel a terepet. Ezt követően hosszas előkészítő-műhelymunkával bejelentkeztek a nagyobb importőröknél, igyekeztek minél többet megtudni a piaci sajátosságokról, lehetőségekről. Közben elkészíttették a kályhákra kötelezően előirt megfelelőségi tanusítványt, a GOST R-t. Ezt követően került sor a szerződéskötésre egy importőr céggel, akik ma még egyedüliként képviselik a kályhapiacon a Fireplace-t.
Az importőr céghez mintegy 20-25 viszonteladó csatlakozott, akik több más gyártó termékei mellett kínálják a Fireplace ismert és elismert kályháit is. Igaz, a 25-ből igazán aktívnak 12 mondható, de a lehetősége a többinek is megvan, hogy értékesíthessen. Az importőr cég azt a filozófiát követi, hogy egy-egy helységben Moszkván kívül egy, legfeljebb két cégnek adja meg az értékesítési lehetőséget, hogy ne alakulhasson ki rossz értelemben vett árharc. Általában, a vásárlás ma már kint is az interneten indul, az első tájékozódó, érdeklődő lépéseket a neten teszik meg, ezt segíti, hogy mintegy hat weblapon jelennek meg a kályháink.
A válságon túl az idei, még orosz viszonylatban is nagy tél gátolta az értékesítési lehetőségeket. (Miután ezeket a kandallókályhákat zömében családi házakban, nyaralókban használják, ezért a városból ki kell juttatni azokba az övezetekbe ahol ezek megtalálhatóak. Azonban a hó a kiszállításoknak útját állta. Érthető módon a nyaralókba pedig nem lehetett kijutni, meg talán kedvük sem igen lehetett, hisz a hó miatt a kaput sem igen lehetett kinyitni, nemhogy bármit is tenni.) Az értékesítést azzal is segítik, hogy a szakmai folyóiratokban hirdetéseket jelentetnek meg, amik felhívják a figyelmet a termék jó tulajdonságaira. A kiállítás előtt került az elárusító helyekre az újság, ami szintén felhívta a figyelmet a kiállítás résztvevőire, többek között a Fireplace-re is.
A kiállitáson sok szakmai és magánérdeklődő is megjelent. Miután értékesítésre nem nyílik mód, ezért játékkal, sorsolással, kiállítási árengedménnyel igyekeztek felhívni a figyelmet a kályhákra.
Érdekes módon az orosz piacon bár nagy a harc a vevőkért, a viszonteladók több importőr termékeit is kínálják. Éppen ezért az importőrök és rajtuk keresztül a gyártók igyekeznek a viszonteladók kedvébe járni, szemináriumokkal, reklámajándékokkal, hirdetési lehetőségekkel és egyéb kedvezményekkel.
A kiállítás eredménye majd az elkövetkező időszakban lesz érzékelhető, mégis azt kell mondani, hogy érdemes és talán “kötelező” is annak ott lennie, aki a “tortából” el akarja venni a maga részét!
